Változatos ipari fejlődéstörténet
A „Güldnertől” a Linde MH központjáig
1956. Grace Kelly amerikai színésznő feleségül megy Rainier monacói herceghez, divatos alsószoknyát visel, haja brillantinos, Brigitte Bardot pedig nemzetközi áttörését ünnepli az „És Isten megteremté a nőt” című filmmel. Eközben az aschaffenburgi Güldner motorgyár egy irodaépülettel bővíti öntödéjét a Schweinheimer Straßén. A bokrétaünnepre márciusban került sor.
Ekkor a vállalat már több mint 50 éves történelemre tekinthet vissza. Amikor az 1903-ban Münchenben megalapított Linde’s Eismaschinen Aktiengesellschaft 1907-ben – a kedvező vízi útvonalaknak köszönhetően – Aschaffenburgba költözött át, a Güldner gáz-, nyersolaj- és dízelmotorjai már százezerszámra tették megbízhatóan dolgukat hűtőgépekben, kis dízelmozdonyokban, fűrészgépekben vagy mezőgazdasági vontatókban.
A vállalat története ugyanakkor újabb fordulóponthoz érkezett. Egy évvel korábban, 1955-ben Güldner olyan találmányt mutatott be, amely bevonult a technika történelmébe: a mobil munkagépek hidrosztatikus hajtását. Az ezzel a forradalmi technológiával felszerelt első jármű a „Hydrocar” volt; egy kis méretű teherautó hidrosztatikus erőátvitellel. Ennek a technológiának köszönhetően a jármű fokozatmentes gyorsítása hajtómű nélkül volt lehetséges – ráadásul előre és hátra is teljes motorteljesítménnyel. Az évtized végére (1959-ben) Güldner már a „Hubtrac”-kal, az első hidrosztatikus emelővillás targoncával jelent meg a piacon. A jármű a menet- és kezeléskényelem szempontjából mérföldkőnek számított, és bombaként csapódott be a piacra.
A következő években dolgozták ki az irodaépületben a vállalat stratégiailag új irányvonalát. A vállalatvezetés számára világos lett: hosszú távon a traktorok és dízelmotorok iránti igény csökkenni fog. Felismerték, hogy a virágzó gazdaság és az egyre nagyobb méreteket öltő nemzetközi árufolyamok új növekedési lehetőségét az anyagátrakodás jelenti, azaz olyan, raklapokon lévő áruk továbbítása, amelyeket emelővillás targoncák rakodnak le teherautókról, áruraktárakban tárolnak, komissióznak, majd a végfelhasználóknál ismét lerakodnak. 1969-ben a tervek már készen voltak; néhány héten belül a Güldner a termelést teljesen emelővillás targoncákra állította át.
Miközben a vállalat gyors gazdasági fellendülést élt meg, a portfóliót folyamatosan bővítette és működési területét felvásárlások és közös vállalatok révén az Egyesült Államokban, Franciaországban, Angliában és Kínában is kiterjesztette, a Schweinheimer Straßén kissé megállt az idő. A telephely továbbra is az „1. gyár” nevet viselte. Az 1904-ből származó öntödeépület iparszerű megjelenése elfedte azt a tényt, hogy az a vállalat székhelye. Az öntöde előtt álló, az 50-es évek stílusának megfelelő épület, amelyben a hosszú és leginkább sötét folyosókról cellaszerű irodák nyíltak, a vállalatvezetési szint külön volt választva, és ahonnan hiányoztak a tárgyalótermek és teakonyhák, többé már nem felelt meg globalizálódás időszakában a modern munkakörnyezettel szemben érvényes követelményeinek.
A Linde AG-ból történő kiválásával és Linde Material Handling GmbH-ként történő jogi önállósodásával – az újonnan alapított KION Group részeként – egyre világosabbá vált, hogy ezeket a körülményeket modernizálni kell. Miközben a Linde technológiai és piaci vezető pozícióba kerül Európában, a globalizálódás sebessége is egyre nő, és az anyagátrakodás követelményei is változnak. Míg az ezredfordulóig a járművek és a megfelelő darabszámok határozták meg a vállalat ritmusát, az intralogisztika területén a szerviz, a tanácsadás és a szolgáltatások válnak egyre nagyobb jelentőségűvé. A KION Group és a Linde ehhez igazodik – új hajtástechnológiákba (például a lítium-ion akkumulátorokba vagy üzemanyagcellákba), vevőigény szerinti szoftvermegoldásokba és a világméretű értékesítési hálózat kiépítésébe történő beruházásokkal.
Mindez a munkavégzési szokásokra is kihat. Az egyre növekvő digitalizálás és hálózatba kapcsolás, valamint a laposabb hierarchiák feletti kötetlen kollegiális információcsere egészen más munkakörnyezetet igényel – ez pedig az 50-es évek „1. gyár”-ában már nem volt biztosítva. A nagy légterű irodák trendjét átugorva 2014-ben a Linde kihasználta a lehetőséget, hogy egy átfogóan modernizált épületet annak eladását követően újra bérebe vegyen.
Napjainkra az a felismerés érvényesült, hogy a modern, tudáson alapuló társadalom követelményeinek különböző irodastílusok keveréke tud leginkább eleget tenni.
– mondja a Fraunhofer Instituttól Prof. Wilhelm Bauer, a munka- és irodakutatás elismert szakértője és térkialakítási tanácsadója.
Ennek megfelelően az új-régi épületben a legteljesebb mértékben nyitott szinteken nyugodt munkahelyek váltakoznak kommunikációs zónákkal és szakértői csoportok találkozóhelyeivel. Itt kerülők nélkül tisztázhatók kérdések, beszélhetők meg ötletek vagy ellenőrizhetők a különböző projektek állapota. A megbeszélések akár állóasztaloknál is lefolytathatók, és a hordozható eszközöknek köszönhetően bármely íróasztalon kialakítható egy munkahely. A nemzetközi szervezetből érkező vendégek vagy látogatók számára kellő mennyiségű szabad munkahely áll rendelkezésére; a telefonálás pedig interneten keresztül zajlik, vezeték nélkül, rugalmasan, a kezeket szabadon hagyva.
„Új központunkban azt szeretném” – mondja Andreas Krinninger vezérigazgató –, „hogy eltűnjenek az akadályok, minél kevesebb jelentősége legyen a hierarchiáknak – és minél több megoldást találjunk. Az újjáalakítást a „Creating a great place to collaborate” (Nagyszerű hely létrehozása együttműködéshez) jelmondat jellemezte. A befejezett modernizálást követően most már ezt kell élettel megtölteni. Hiszen mostantól rajtunk múlik, hogy az új helyiségekkel megszerzett lehetőségeket ki is használjuk.”
