Ez a böngésző elavult. Kérjük, váltson másik böngészőre, hogy teljes mértékben használhassa weboldalunkat.

Adni öröm, nem csak karácsonykor!

2020. dec. 18.

„Örömmel tölt el bennünket, hogy idén is segíthettünk a rászorulókon és örömet szerezhettünk a nehéz helyzetben élő, beteg gyermekeknek„ - nyilatkozta Pesthy Péter, a Linde Anyagmozgatási Kft. ügyvezetője.

A Linde Anyagmozgatás idén is több jótékonysági akcióval készült, hogy segítsen a rászorulóknak. Elősorban beteg gyermekek mindennapjait szerették volna vidámabbá tenni, de a rászoruló családok körében is jótékonykodtak. A vezetőség és a dolgozók részéről is voltak erre vonatkozó kezdeményezések, amelynek köszönhetően indultak segélyakciók, valamint adománygyűjtések.

Az első megmozdulás, ebben az évben, a Heim Pál Gyermekkórháznak történő ajándékcsomag eljuttatása volt. A felajánlás két darab pedállal hajtható Linde BIG gyermektargoncát, valamint több ládányi gyümölcsöt tartalmazott. Az átadásra ünnepélyes keretek között került sor december 9-én, melynek során a kerti díszvilágítást is felkapcsolták – szintén adományból származóan - és a gyermekek a kórház folyosóin kipróbálhatták a targoncákat. A kis pácienseket már most nagy örömmel töltötte el a folyosón való játékos targoncaverseny, de ha jobb idő lesz, a targoncákat kint az udvaron is használni tudják majd és egybekötik a levegőzést egy kis játékkal.

A Bethesda Gyerekkórház is készséggel fogadta a Linde felajánlását, egy pedállal hajtható Linde BIG gyermektargoncát, így az ott gyógyuló gyermekek napjaiba is tudott a Linde egy kis mosolyt és vidámságot csempészni. Része volt még az adománynak több mobil feltöltőkártya is, a kórház dolgozói részére. A Linde dolgozói között több kisgyermekes család is van, akik mélyen együttéreznek azokkal a szülőkkel, akiknek a gyermeke - sokszor akár hosszú időre - kórházba kerül. Ilyenkor minden pici apróság, figyelmesség nagy örömet tud okozni a gyermekek számára és nagyon fontos egy ilyen helyzetben, hogy a gyermekek jókedvét és pozitív gondolkodásmódját megőrizzük, ezáltal is elősegítve a gyógyulás folyamatát.

Dolgozói kezdeményezésre megvalósult egy adománygyűjtés is. A cég munkatársai által összegyűjtött összeget a Linde ugyanannyival kiegészítette és ebből az összegből tartós élelmiszereket, konzerveket, száraztésztát, stb. vásároltak, amiket eljuttattak a Magyar Ökumenikus segélyszervezethez. Fontosnak tartják, hogy a rászorulók idén se nélkülözzenek. A Linde vezetése kifejezetten büszke arra, hogy ennyire törődő, figyelmes és gondos munkavállalói gárdával rendelkezik. A dolgozói kezdeményezés nélkül ez az akció nem jöhetett volna létre.

A cég életében rendkívül fontos szerepet tölt be a segítségnyújtás a nélkülözők, és nehéz helyzetben élők számára. Kifejezetten ebben, a mindenki számára igen nehéz évben kiemelkedő fontosságú, hogy minél több szükségben élő, betegségekkel küzdő embertársunk felé kifejezzük törődésünket. Nagy örömmel töltötte el a dolgozóinkat, hogy egy kis jó kedvet és karácsonyi hangulatot tudtunk csempészni idén is néhány beteg gyermek és rászoruló család életébe.

Ügyfeleink, dolgozóink, a nélkülözők, valamint a nehéz helyzetet átélők jövőre is számíthatnak a Linde segítségére.