A 13. StaplerCup Aschaffenburgban
Pontosság és gyorsaság
Az Aschaffenburgban 2017. szeptember 14. és 16. között megrendezett StaplerCup nagyszabású döntője során majdnem 200 résztvevő – közöttük 15 cégcsapat és 19 nemzetközi csapat – mutatta be ismét tudását. A bajnokságra csak a targoncavezetők krémje juthatott be. A cégek bajnokcsapata, a nemzetközi bajnokcsapat, valamint a németországi női és férfi targoncavezető bajnok igényes versenyek során nyerte el kitüntetését. Aschaffenburgban egy hétvégén keresztül minden a targoncavezetés és a szükséges pontosság és gyorsaság témája körül forgott.

Női targoncavezetők német bajnoksága
12 hölgy került be a 25. regionális bajnokságokon keresztül a női targoncavezetők német bajnokságába. Aschaffenburgban már egymás ellen küzdöttek, próbára téve gyorsaságukat és képességeiket. Döcögős indulást követően Steffi Schuster ebben az évben is izgalmas versenyben védte meg címét.








A férfi targoncavezetők német bajnoksága
A férfi targoncavezetők német bajnokságán 64 induló vett részt a magával ragadó versenyben. A döntő résztvevői a nézők hathatós buzdítása mellett, idegőrlő fej-fej melletti küzdelemben mérték össze tudásukat. Jörg Klößinger az utolsó pillanatig képes volt megőrizni nyugalmát; így tudott győzni a második helyezett Uwe Holstein és az újonnan döntős Sebastian Schenkelberg ellenében.








Cégcsapatok bajnoksága
„Egy mindenkiért – mindenki egyért!” – hangzott a 10. cégcsapatbajnokság mottója. A különböző versenyeken 15 – többek között Oroszországból, Spanyolországból, Kínából és az Egyesült Államokból érkező – cégcsapat mérte össze tudását, és küzdött meg az izgalmas versenyben. A megfelelő hangulatról a nézők gondoskodtak. A Lorenz Snack-World csapata legyőzte a konkurenciát a ravaszul kialakított akadálypályákon, és 2017. győzteseként hagyta el a küzdőteret.






Nemzetközi bajnokság
A nemzetközi bajnokság győztesének járó kupát 2017-ben Aschaffenburgban Olaszország kapta meg. 19 nemzet lépett fel idegőrlő versenyben egymás ellen, és ennek során kemény küzdelmet folytattak a bajnoki címért. A döntőben végül Massimo Sinuello, Gabriele Battaglia és Renzo Coran billentette maga felé a mérleg nyelvét elsőként, de önállóan és hibátlanul.












