Magyarország
Kezdő oldal

Az idén a magyar csapat 6. helyezést ért el a Nemzetközi Targoncavezetői Versenyen Németországban

25-Sep-2012

Hazai Targoncaversenyünk (2012. szeptember 7-én került megrendezésre) első 3 helyezettje – az értékes nyeremények mellett – meghívást kapott a németországi Nemzetközi Targonca Kupán való részvételre is.

Horgos Norbert (UTI Hungária Kft.), Nagy Csaba (SMR AMT Hungary Bt .), és Varga Ádám ( Paccor Hungary Zrt.) kísérőikkel közösen örömmel tettek eleget a meghívásnak.

2007 óta számos európai ország rendez országos targoncavezetői bajnokságot, és küldi az aktuális bajnokait nemzeti csapatként, országukat képviselve Aschaffenburgba a nemzetközi bajnokságra, amelyet a német bajnokság döntőjével párhuzamosan tartanak. Aschaffenburg immár a targoncasport metropoliszának számít. 2012. szeptember 20. és 22. között immár nyolcadik alkalommal került sor erre a nívós versenyre.

Ismét több ezer néző követte figyelemmel a versenyeket az aschaffenburgi Schlossplatz-on.

Az elődöntők során egyéni versenyszámok, majd pedig csapatverseny alapján jutottak döntőbe a következő országok: németek, spanyolok, csehek, hollandok. A csapatversenyben a magyar versenyzők 4. helyezést értek el, de sajnos ez sem volt elegendő a döntőbe jutáshoz.

A döntőben kiélezett verseny folyt az első és második helyért; 4 év után a spanyol csapat taszította le trónjáról a németeket. Szoros küzdelemben végül a cseh csapat került a dobogó 3. fokára, a hollandoknak be kellett érniük a 4. helyezéssel.

A magyar csapat az idén is megelőzött olyan nemzeteket, mint pl. Franciaország, Nagy-Britannia, Szlovákia, vagy Belgium.

Videó és további fotók: www.staplercup.com

back

lap tetejére