Magyarország
Kezdő oldal

Linde Targoncaverseny, 2011. május 20.

09-Jun-2011

Immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Linde Targonca Kupa május 20-án, a Linde Magyarország Anyagmozgatási Kft. dunaharaszti telephelyén. A rendezvényen Magyarország egész területéről érkező targoncakezelők - a cég ügyfelei valamint olyan cégek képviselői is, akik eddig nem használtak Linde targoncát - mérhették össze ügyességüket és tudásukat. Az elmúlt 2 év versenyeinek pozitív visszhangja után a versenyre jelentkezők száma tovább emelkedett, így 115 targoncavezető vett részt a megmérettetésen.

Az esemény már reggel megkezdődött, és a korán érkezőknek sem kellett unatkozniuk, hiszen kreatív játékok és friss pékáruk várták őket, családjukat és munkatársaikat.

A versenypályán a Linde munkatársai szemléltették a későbbi feladatokat, illetve kiállított targoncákat lehetett megtekinteni, amelyekről a Linde tanácsadói adtak információt.

Amikor valamennyi résztvevő megérkezett, kezdetét vette az elődöntő, ahol a versenyzőknek két ügyességi akadálypályát kellett teljesíteniük. A gyakorlott targoncakezelők könnyedén megoldották és teljesítették a feladatokat. A többiek kicsivel hosszabb ideig birkóztak a képkirakó elemeivel illetve a mini modellekkel. Volt olyan targoncakezelő, akiért transzparensekkel felszerelkezett szurkolótábor szorított, és olyan is, akit munkatársai a pálya széléről biztattak, instruáltak. Mindenki igyekezett megfelelni a kihívásnak és tudása legjava szerint teljesíteni, ezáltal igazán izgalmas mezőny alakulhatott ki. Nagy örömünkre idén ismét köszönthettünk a mezőnyben hölgy versenyzőt is.

Időközben elkészült az ebéd: finom fogások közül válogathattak a verseny hevében megéhezett targoncakezelők. Az esemény ideje alatt az éppen nem versenyzők izgalmas kísérő programokkal foglalhatták le magukat. Volt multi cockpit, csocsó és darts, de ki lehetett próbálni egyéb játékokat is: egyebek közt robobowlingot és lézeres céllövöldét.

A gyerekek pedálos játéktargoncával, és mobil játszóházzal szórakozhattak.

A döntőbe az összes csapatból az első huszonöt legjobb időt elérő versenyző juthatott tovább.

Ám a többiek sem csüggedtek - az összes versenyző emlékérmet és ajándékcsomagot kapott - hiszen már azzal győztesek lettek, hogy részt vettek a megmérettetésen. Ráadásul mindannyian nagyszerű eredményeket értek el.

Az izgalmas fináléban végül a leggyorsabb Szűcs László lett a Michelin Hungária Kft.-től, nyereménye egy sétarepülés lett Siófok felett. A második helyezett Göllicz Gábor a Saubermacher Focuson Logistics Kft-től, aki agyaggalamblövészetben próbálhatja ki ügyességét. Illés Péter, a Gondár Logisztikai Kft. munkatársa lett a harmadik, ő egy Linde ajándékcsomagot vihetett haza.

Mindezek mellett a három győztes részt vehet a németországi nemzetközi döntőn is, mely szeptemberben kerül lebonyolításra.

A vendégek és a résztvevők számára egyaránt jó hangulatban telt az egész nap, és a pozitív visszajelzések alapján sokan jövőre is szívesen részt vesznek a versenyen.

back

lap tetejére