Magyarország
Kezdő oldal

Linde Safety Pilot: műszaki áttörés a targoncáknál alkalmazott biztonságtechnikában

24-Apr-2015

Mióta homlokvillás targoncát használnak, a leggyakoribb baleseti ok az emberi tényező. A megfelelő ismeretek hiánya, a targoncavezető figyelmetlensége miatt bekövetkező kezelési hibák súlyos baleseteket eredményezhetnek, mint például a targonca felborulását, a szállított áru, az anyagmozgató gép, vagy az épületek, berendezések károsodását és végül, de nem utolsósorban komoly fennakadást a logisztikai folyamatokban.

A Linde Anyagmozgatás egyedülálló, vezetőt segítő elektronikus rendszere, a Linde Safety Pilot mostantól rendelkezésre áll, hogy az ilyen esetek megelőzésében segítséget nyújtson.

A targoncavezető látóterében elhelyezett Linde Safety Pilot segíti a vezetőt, hogy biztonságosan kezelje a targoncát, elkerülje a veszélyes helyzeteket, csökkentse a balesetveszélyt, növelje a munkavégzés biztonságát.

A balesetmegelőzésre vonatkozó előírások alapján a targoncavezető kötelessége a targoncát úgy működtetni, hogy a felsorolt veszélyhelyzeteket elkerülje. Emiatt kizárólag a kezelő felelőssége biztosítani, hogy a villákon lévő teher ne haladja meg a megengedett teherbírást, figyelembe véve a teher tömegközéppontját és az emelési magasságot is, vagyis az ezekből adódó maradék teherbírási értékeket. Ugyanakkor, a vezetők gyakran szembesülnek azzal a kihívással, hogy ezt a három értéket csak megbecsülni tudják. A targoncagyártók által az eszközökön elhelyezett teherbírás diagram alapos ismerete nélkül a kezelő komoly veszélyhelyzetbe hozhatja magát, vagy akár másokat is. A Linde Safety Pilot komoly támogatást jelent egy ilyen helyzetben, mivel a targoncavezetőnek csak egy pillantást kell vetnie a szemmagasságban elhelyezett kijelzőre, hogy választ kapjon a fenti három kérdésre. A vezető nemcsak a tömegközéppont helyét, a villákon lévő terhelést, az aktuális emelési magasságot, a villák (emelőoszlop) döntési szögét látja, de a kijelző mutatja azt is, hogy az aktuális terhet milyen magasságig szabad felemelni. A vezetőket segíti, hogy ezeket az értékeket gyorsan be lehet azonosítani, a kijelző letisztult kialakítása egyszerűen áttekinthető, az információkat grafikusan mutatja, és csak a legszükségesebb értékeket jeleníti meg számformátumban.

Ha a targoncavezetők kritikus tartományban dolgoznak, vagy operációs hiba történik, a Linde Safety Pilot-tól vizuális figyelmeztetést és hangjelzés kap a kezelő, egyúttal a vezérlőmodulok aktívan beavatkoznak a targonca működésébe, korlátozva annak működését.

Például, ha a vezető fel akar emelni egy rakományt az állványra és megközelíti a teherbírás határát, az emelési sebességet a rendszer lecsökkenti. Ha a targoncavezető folytatja az emelést és eléri a maximális teherbírás határát, az LSP letiltja a biztonság szempontjából kritikus emelési és oszlopdöntési funkciókat. A menetsebességet hasonlóan szabályozza a Linde Safety Pilot: a teher, az emelési magasság, a döntési szög és a teher tömegközéppontja alapján. Más szóval, a targonca sebessége egyenletesen csökken, ahogy a kezelő emeli a terhet vezetés közben.

A targoncavezetőt segítő rendszer mögötti technika arra épül, hogy a targonca különböző egységein elhelyezett érzékelők jeleit a targonca vezérlőegysége feldolgozza. A jelekből újra és újra számol egy „elektronikus teherbírás diagram”-ot – mely a sarokköve a Linde Safety Pilot rendszernek – és ez alapján működteti a targoncát.

Egy megoldás — számtalan funkció

A Linde Safety Pilot által nyújtott emelt szintű védelem a targoncakezelői hibákkal szemben csak egyike előnye ennek az innovatív rendszernek. A rendszer jelentős hozzáadott értéket nyújtva, további kényelmi funkciókat is kínál a vezető munkájához. A továbbiakban felsorolt almenük a targonca kartámaszán, a kezelőkarok közelében elhelyezett forgó-nyomógombbal hívhatók elő:

  • Magasság előválasztó a pontos teherpozícionálásért gombnyomásra,
  • Emelés korlátozás beállítása, hogy megelőzzük a mennyezetnek, vagy a kapuknak/átjáróknak ütközésből eredő károkat,
  • Villaleeresztés korlátozása, megelőzendő a zajkeltést és védelmet nyújtva a villakopás ellen,
  • Súlymérés, praktikus összegző funkcióval — például a megrakott tehergépkocsin lévő összsúly megállapításához,
  • A jármű dinamikája be/átállítható az üzemeltető által,
  • Az energiafelhasználás menü az aktuális energiafogyasztást mutatja kWh-ban,
  • Sebességkorlátozást lehet beállítani, például pótkocsi vontatáshoz.

A vezető nemcsak a tömegközéppont helyét, a villákon lévő terhelést, az aktuális emelési magasságot, a villák (emelőoszlop) döntési szögét látja, de a kijelző mutatja azt is, hogy az aktuális terhet milyen magasságig szabad felemelni.

A Linde Safety Pilot rendszer bemutatkozása hosszú évek fejlesztésének és tesztelésének eredménye. „Habár az elektronikus biztonsági rendszerek mint az ESC (Electronic Stability Control) mára már számos személygépkocsi alapvető felszereltségévé váltak, a megoldás természeténél fogva ezek nem voltak alkalmazhatóak a targoncákra változatlan formában.

A teherbírások, emelőoszlopok, kerekek, teher tömegközéppontok széles választéka, és azok kombinációs lehetőségei miatt különleges műszaki tapasztalatot igényelt, hogy megfelelően lehessen adaptálni a megoldást. Ez az, amiért büszkék vagyunk arra, hogy egy ilyen, különböző targoncákra szabott biztonsági rendszert tudunk kínálni ügyfeleinknek, amilyen a Linde Safety Pilot. Ez a megoldás lehetővé teszi partnereinknek, hogy biztonságosabban és termelékenyebben üzemeltethessék targoncáikat, egyúttal még kényelmesebbé és egyszerűbbé teszi a targoncák vezetését”, mondta Harald Will a Linde Anyagmozgatás Műszaki Igazgatója.

A Linde Safety Pilot jelenleg a Linde E16P – E50/600HL 1,6-5 tonna kapacitású négytámaszú elektromos targoncáihoz rendelhető.

További információért, hogy a Linde Safety Pilot hogyan segítheti az Ön cégét, lépjen kapcsolatba még ma a Linde Magyarország Anyagmozgatási Kft-vel.

info@linde-mh.hu

back

lap tetejére