Magyarország
Kezdő oldal

Nevezz a Targonca bajnokságra!

13-Mar-2015

Regionális és országos selejtezők Európa-szerte – a nyitórendezvényt 2015. március
1-jén tartották Bajorországban (Németország), a nemzetközi döntő pedig Aschaffenburgban lesz, 2015. szeptember 17-én.

Ismét itt a manőverek és a targoncás bravúrok ideje!

Az elkövetkező pár hónapban a targoncavezetők a világ különböző részein – pl. Spanyolországban, Belgiumban , Ausztriában, Chilében, Magyarországon, és a Cseh Köztársaságban – helyi és országos szinten mérkőznek majd meg egymással, és a győztesek helyet biztosítanak maguknak a Targonca Kupa Világbajnokság döntőjében.
Az aschaffenburgi (Németország) világbajnokság a maga nemében 9. lesz a sorban.

Ezt, a targoncára szóló vezetői engedéllyel rendelkezők számára rendezett sporteseményt 2007. óta minden évben megtartják. A selejtezők során több ezer targoncavezető versenyez egymással, és méri össze elméleti tudását és ügyességét a gyakorlati feladatok megoldásában. A versenyzők a napi munkakörnyezetet alapul véve, nagy érzékenységet, gyorsaságot, és kiváló vizuális irányítást igénylő pályákon versenyeznek a Linde Anyagmozgatás által gyártott különböző villás- és tolóoszlopos targoncákkal. A verseny állomásainak célja, hogy a versenyzők számot adjanak ismereteikről, és a targoncás szakmára vonatkozó biztonsági rendelkezések gyakorlati alkalmazásáról.

“Azon túl, hogy a legjobb elnyeri az az évi bajnoki címet, a rendezvény arra is összpontosít, hogy csökkentse a raktárakban, logisztikai központokban és gyártóüzemekben a gépekkel és targoncákkal bekövetkező balesetek számát” – mondta el Emil Schneider, a német versenysorozat igazgatója mikor csapatának küldetéséről kérdezték.

Magyarországon a verseny 2015. augusztus 28-án kerül megrendezésre.
2009. óta minden évben 130-150 körüli targoncás jelentkezik az eseményre.

Szeptember vége felé az egyes országok három legjobb targoncavezetője a németországi Aschaffenburgban találkozik, a nemzetközi csapatbajnokságon. Nemzetközi csapatbajnokságot első ízben 2014-ben rendeztünk. Ekkor került sor az első egyéni világversenyre is. Mostantól a világbajnokságot háromévente, változó helyszínen fogjuk megrendezni. A Nemzetközi Bajnokságot változatlanul évente megtartjuk az aschaffenburgi rendezvényen, s egyúttal itt tartjuk az eredményhirdetést is, az adott év német bajnokainak.

A versenypályák körül a szurkolók és a Targonca Kupa nézői részére változatos kiegészítő programokat szervezünk, amelyek szórakozási lehetőségek ígéretes változatosságát nyújtják.

Az időpontokat, sajtóközleményeket és egyéb híreket, valamint a képanyagokat a „Hírek” rovatban, a www.StaplerCup.com/en/ linken találják.

Sajtóreferens:

Kiss Anna, Linde Magyarország Anyagmozgatási Kft., 06 24 520 351, kiss.anna@linde-mh.hu

Marcus Rügamer, Linde Material Handling, +49 6021 99-1696, marcus.ruegamer@linde-mh.de

A LINDE Targonca Kupáról

A Targonca Kupának első ízben 2005-ben adtunk otthont. Ekkor csak német bajnokság volt. 2007-re a rendezvény az európai csapatok nemzetközi versenyévé nőtte ki magát. Azóta más, nem-európai országok, mint Kína, illetve Oroszország is rendszeres résztvevőkké váltak. Az első nemzetközi csapatbajnokság bajnoki címét 2014-ben adtuk ki. A díjat Németország nyerte el. Az első világbajnoki címet szintén német targoncavezető vitte haza: Stefan Theissen személyében.

A Nemzetközi Bajnokságot továbbra is évente megtartjuk, a Targonca Világkupára pedig háromévente kerül sor, változó helyszíneken.

A rendezvény házigazdája, a Linde Anyagmozgatás legfontosabb üzenete, hogy a versennyel a munkahelyi balesetek megakadályozását szolgáló munkavédelmi rendelkezésekre felhívja a figyelmet, és azokat népszerűsítse.

A Targonca Kupa a kommunikációs és kereskedelmi ágazat több díját is elnyerte már, többek között: a Promóciós Aranyérmet, a Német Promóciós Aranyérmet, az EuBEA által pedig a Legjobb Európai Sportesemény díját.

2013-ban a Targonca Kupa elnyerte a neves Amerikai GALAXY Díjkiosztó gála első helyét, és „a verseny legjobbja” díjat is.

back

lap tetejére